Felújították Ágoston Ernő festő- és grafikusművész síremlékét

A „Holtak nyomában, avagy kikről mesélnek a sírok” séta keretében avatták fel Ágoston Ernő felújított síremlékét az Új Szent Mihály temetőben. A rendezvényen köszöntőt mondott dr. Farkas Ciprián. A polgármester úgy fogalmazott, híres soproni polgárok sírhelyei a temetőinkben a város történelmi emlékhelyei is egyben, s mint ilyenek, megőrzendő értékek.

eredeti link

Szent Flórián-napi ünnepséget tartottak Nagycenken

Szent Flórián napja alkalmából a Nagycenki Önkéntes Tűzoltóegyesület tűzoltószertárában tartották a Vármegyei Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ünnepségét. Az eseményen felavatták az új épületet, a tűzoltómúzeumot, valamint Szent Flórián szobrát. A rendezvényen dr. Farkas Ciprián polgármester és Barcza Attila, a térség országgyűlési képviselője is megköszönte a rendvédelmi szervek egész éves munkáját és magas szintű szolgálatát.

eredeti link

Drónok a fák felett: új képzés indult a Soproni Egyetemen

Drónpilótaképzés indult a Soproni Egyetemen, amelynek gyakorlati oktatását 13 újonnan beszerzett drón segíti. A Soproni Egyetem az ország egyetlen olyan felsőfokú intézménye, ahol erdészeti és faipari oktatás zajlik. Emellett számos rokon szakterületen is sok évtizedes múltra visszatekintő, tradicionális képzéseket folytat, mint a vadgazdamérnök, természetvédelmi mérnök, környezetmérnök, földmérő és földrendező mérnök szakok.

eredeti link

Pénteken kezdetét veszi az érettségi

Hamarosan kezdődnek az érettségik. A vizsgák – az elmúlt évekhez hasonlóan – idén is a nemzetiségi nyelv és irodalom írásbelikkel kezdődnek május 3-án, majd a magyar nyelv és irodalommal, a matematikával és a történelemmel folytatódnak május 6-tól. A szakemberek szerint ezt a pár napot már senkinek sem szabad csak tanulással töltenie, mert figyelni kell a stresszkezelésére is.

eredeti link

Tájháztól a Kócsagvárig: érdekességek Sarród múltjából és jelenéből

Sarród, az ezer lelkes település ma leginkább nagyszerű Fertő-környéki kirándulások, nemzeti parki látogatások kiindulópontjaként ismert. Nem könnyű elképzelni, de a Fertő tó még a 19. században is elérte a sarródi kertek alját - jelenleg több kilométerre esik a falutól. Jellegzetes modern épülete, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóságának központja, a Kócsagvár ma ott emelkedik büszkén a magasba, ahol egykor a település révje volt. A Fertő jelenléte sok évszázadon át meghatározta a sarródiak mindennapjait, biztosította számukra többféle módon is a megélhetést. Erről árul el számos izgalmas és meglepő részletet a falu Tájházának átfogó kiállítási anyaga is.

eredeti link

Rendőrök köszöntötték fel a születésnapján Mátét

Máté a 7. születésnapján - 2024. április 29-én, hétfőn reggel - édesanyjával indult el az óvodába. Amint kiléptek a lakásból a kisfiú lábai földbe gyökereztek az eléje gördülő rendőrautó látványától, melyben a Soproni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának beosztottjai Nagy Csaba rendőr főtörzsőrmester és Ponák Bence rendőr őrmester ültek.

eredeti link

Sopron volt az egyik legnépszerűbb úticél márciusban

A vendégéjszakák száma 25, a vendégeké 30 százalékkal nőtt 2023 márciusához képest a turisztikai szálláshelyeken - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A belföldivendég-éjszakák száma idén márciusban minden turisztikai térségben nőtt az előző év azonos időszakához képest, a legnagyobb mértékben Sopron-Fertő és Gyula térségében, 69, illetve 33 százalékkal.

eredeti link

Sopron volt az egyik legnépszerűbb úticél márciusban

A vendégéjszakák száma 25, a vendégeké 30 százalékkal nőtt 2023 márciusához képest a turisztikai szálláshelyeken - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A belföldivendég-éjszakák száma idén márciusban minden turisztikai térségben nőtt az előző év azonos időszakához képest, a legnagyobb mértékben Sopron-Fertő és Gyula térségében, 69, illetve 33 százalékkal.

eredeti link

Szijjártó Péter: Magyarország konzervatív és patrióta sziget egy szélsőségesen liberális tengerben

Magyarország konzervatív és patrióta sziget egy szélsőségesen liberális tengerben, a kormány pedig az állandó ostrom, a folyamatos támadások ellenére is kész megvédeni továbbra is hazánk szuverenitását – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a CPAC Hungary konferencián pénteken Budapesten.

eredeti link

Fókuszban a helyi gazdaság megerősítése

Megtartotta negyvenkettedik küldöttgyűlését a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara. A gyűlésen az elmúlt év pénzügyi és szakmai beszámolóját, valamint a 2024-es év költségvetését is elfogadták a résztvevők. Az eseményen dr. Farkas Ciprián polgármester kiemelte: az önkormányzat, valamint a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara kiemelt célja a helyi gazdaság megerősítése, megőrizve ezzel a város fejlődésének lendületét.

eredeti link

Nemzetközi konferencia rekordszámú résztvevővel a Benedek-karon

A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar a héten a „neveléstudomány hazai fővárosa” lett. A kar ugyanis – együttműködve a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Neveléstudományi Intézetével – 2024. április 25-én 17. alkalommal rendezte meg nemzetközi neveléstudományi konferenciáját, melyre korábban sosem látott számban jelentkeztek előadók.

eredeti link

Az Orfeo Zenekar és Händel kedvenc tenorja Sopronban

A kiváló karmester Vashegyi György által alapított Orfeo Zenekar szeretettel várja az érdeklődőket „Händel kedvenc tenorja” című előadására. A hangverseny a Filharmónia Scarbantia bérlet május 7-i zárókoncertje, ahol egy felejthetetlen élménnyel gazdagodhatnak a klasszikus zene rajongói. Az Orfeo Zenekart ezen a különleges estén Szokos Augustin dirigálja, a csodálatos vokális élményt pedig Megyesi Zoltán énekművész (tenor) garantálja.

eredeti link

Gulyás Gergely: a gyermekvédelmet, a közös uniós hitelfelvételt és a honvédséget is érinti az alaptörvény módosítása

Megerősíti a gyermekvédelmi szabályokat, kétharmados döntéshez köti a közös uniós hitelfelvételben való magyar részvételt, és a honvédség katonai műveleteit szabályozza az alaptörvény módosítása - ismertette a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

eredeti link

Föld Napja – online karikatúra kiállítással gondolkodtad el bolygónk jövőjéről az STKH

A soproni hulladékgazdálkodási vállalat nemzetközi karikatúra versenyére több, mint 50 országból közel 500 alkotás érkezett be, ezekből tekinthetjük most meg egy online kiállítás keretein belül a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt karikatúrákat. A „Package until wreckage” pályázat a háztartásokban keletkező túlzott mennyiségű csomagolási hulladékkal és fogyasztói szokásainkkal kapcsolatos problémákra, következményekre világít rá kreatív, elgondolkodtató formában és állít mindannyiunk elé görbe tükröt, amibe ideje belenéznünk.

eredeti link

125 éves a soproni óvóképzés

A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar idén ünnepli a soproni óvóképzés 125. évfordulóját, melynek alkalomból jubileumi ünnepséget rendeztek szerdán. A szervező intézmény és a meghívott vendégek emlékeztek az óvóképzés jeles évfordulójára, felidézték emlékeiket, az elmúlt évtizedek történetét, a felsőfokúvá válás időszakát és a fejlődés állomásait.

eredeti link

Újra indul nemzetközi buszjárat Sopronból

Bár hivatalos bejelentésnek nyomát nem találtuk, a menetrendi kereső alapján szinte biztos, hogy csütörtöktől ismét indul nemzetközi buszjárat Sopronból. Két évvel ezelőtt a FlixBus Sopronból Berlinbe indított járatokat, azok azonban egy idő után szó nélkül eltűntek. Most Varsóba indít járatokat a szolgáltató, arról azonban nincs egyelőre információk, hogy a busz onnan tovább megy-e még valahova.

2024. április 25-étől a FlixBus menetrendi keresője szerint N1284-es számmal naponta közlekedik járat, mely 22:40-kor indul Sopron, autóbusz-állomásról, 23:40-kor Bécs repülőtérre érkezik, Bécs Főpályaudvaron 00:05-kor, Bécs Erdberg buszpályaudvaron pedig 00:30-kor áll meg. Innen tovább Brno buszpályaudvar (02:15), Katowice repülőtér (07:25), Varsó repülőtér (09:20) útirányon közlekedik Varsó Nyugati pályaudvarra (Warszawa Zachodnia 10:00).

Ellenkező irányban a busz 22:35-kor indul Varsó Nyugati pályaudvarról, majd Varsó repülőtér (22:55), Katowice repülőtér (02:20), Brno buszpályaudvar (06:15), Bécs Erdberg buszpályaudvar (08:05), Bécs Főpályaudvar (08:20), Bécs repülőtér (08:55) útirányon át 10:00-kor érkezik meg Sopron, autóbusz-állomásra.

Sopron-Bécs repülőtér útvonalon már 3599Ft-ért van jegy, Brnoba 4799Ft-ért, Katowicébe 14798Ft-ért, míg Varsóba 18399Ft-ért is el lehet jutni, de mivel piaci alapú szolgáltatásról van szó, az árak kihasználtságtól függően naponta eltérőek lehetnek. A soproni indulást egyébként az is bizonyítja, hogy a Google térképen Sopron, autóbusz-állomásra kattintva a Volánbusz helyközi és távolsági járatai mellett a Flixbus járata is megjelenik a listában.

Fotónkon a korábbi Sopron-Berlin járat

The post Újra indul nemzetközi buszjárat Sopronból appeared first on Ikvahír.

eredeti link

87 alkotással nyitották meg az idei Tavaszi tárlatot

Érmek, festmények, grafikák, selyemképek, fotók és vegyestechnikával készült 87 alkotás színesíti a Munkácsy terem falát. A Soproni Képzőművészeti Társaság és a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft közös szervezésében született meg a kiállítás ötlete, amit aztán ünnepélyesen nyitottak meg vasárnap délelőtt a Munkácsy teremben. A kiállításon kortárs alkotók munkái mellett megtekinthetőek jubileumi emlékéves alkotók munkái is.

eredeti link

Amiről Fertőrákos szobrai mesélnek

Egy-egy településen járva többnyire hajlamosak vagyunk előbb észrevenni szép épületeket, mint szobrokat – talán terjedelmesebb méretüknél fogva vonják előbb magunkra tekintetünket. Azután a történelmi épületek homlokzatán, egy-egy falfülkében szemünkbe ötlenek a szépen faragott, nem egyszer színezett szobrok (a középkorban még nem különült el a szobrászat az építészettől: a szobrok a gótika idején még az épületek díszítőelemei voltak). Vagy éppen egy ház előtt emelkedő oszlopról tekint ránk egy történelmi, bibliai vagy éppen legendabeli személyiség. Egy adott település életének, történelmének eseményeiről képesek pontos információt adni ezek a szobrok, bárhol is helyezkedjenek el: ha tudjuk, mikor állították, és kit ábrázolnak, már azt is le lehet vezetni, mi történhetett abban az időben a helység életében.

eredeti link

Orbán Viktor: amíg nemzeti kormány áll az ország élén addig Magyarország kimarad a háborúkból

A kormányfő szerint a közel keleten mindent meg kell tenni, hogy a konfliktus ne csapjon át háborúba, mert az már nem csak az ott élő népek ügye lesz, hanem a mienk is, mert abból menekültek lesznek, háborús pusztítás lesz, újabb gazdasági kiadások és költségek jelentkeznek Európa számára. Orbán Viktor hozzátette: a nagy kérdés most az, hogy Magyarország a háború második fejezetéből is ki tud-e maradni.

eredeti link

Műemlékek Világnapja – A megújult belváros kulturális örökségeit ismerhették meg az érdeklődők

A Soproni Múzeum belvárosi kiállítóhelyeit fedezhették fel az érdeklődők a Műemlékek Világnapja alkalmából rendezett tematikus sétán. A rendezvényen dr. Farkas Ciprián polgármester kiemelte, hogy Sopron a műemlékek tekintetében a második leggazdagabb magyar város, ezért az Önkormányzat a magyar kormány támogatásával a település történelmi hagyatékának a megőrzésére is kiemelt figyelmet fordít.

eredeti link

Sopronban is népszerű a Gondosóra program

Már több mint 3000 soproni idős igényelt gondosórát. A magyar kormány által elindított program az idősek biztonságát szolgálja a nap 24 órájában - hangsúlyozta a Lővéri Nyugdíjas Klubban tett látogatása során dr. Farkas Ciprián polgármester. A portálunk által megkérdezett soproni nyugdíjasok egyetértettek abban, hogy a Gondosóra program nagymértékben fokozza a biztonságérzetüket.

eredeti link

Sopronban is népszerű a Gondosóra program

Már több mint 3000 soproni idős igényelt gondosórát. A magyar kormány által elindított program az idősek biztonságát szolgálja a nap 24 órájában - hangsúlyozta a Lővéri Nyugdíjas Klubban tett látogatása során dr. Farkas Ciprián polgármester. A portálunk által megkérdezett soproni nyugdíjasok egyetértettek abban, hogy a Gondosóra program nagymértékben fokozza a biztonságérzetüket.

eredeti link

Közel 1 milliárd forintos kormányzati támogatásból fejlesztik a Porpáczy Aladár Technikum és Kollégium épületét és eszközparkját

3,6 milliárd forintból újulnak meg a Soproni Szakképzési Centrum intézményei. A beruházás keretében a Porpáczy Aladár Technikum és Kollégium épületének bővítése, valamint az eszközpark korszerűsítése is megvalósul. A projektindító rendezvényen Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője kiemelte: a magyar kormány támogatásának köszönhetően közel egymilliárd forintból valósul meg az intézmény fejlesztése.

eredeti link

Fejlesztik a Porpáczy Aladár Technikum és Kollégium épületét és eszközparkját

3,6 milliárd forintból újulnak meg a Soproni Szakképzési Centrum intézményei. A beruházás keretében a Porpáczy Aladár Technikum és Kollégium épületének bővítése, valamint az eszközpark korszerűsítése is megvalósul. A projektindító rendezvényen Barcza Attila Sopron és térsége országgyűlési képviselője kiemelte: a magyar kormány támogatásának köszönhetően közel egymilliárd forintból valósul meg az intézmény fejlesztése.

eredeti link

Megnyílt az első McDonald’s Közép-Burgenlandban

Csütörtök délelőtt ünnepélyes keretek között adták át az első McDonald’s éttermet Közép-Burgenlandban. A Felsőpulya (Oberpullendorf) és Répcekőhalom-Dérföld (Steinberg-Dörfl) között létrehozott üzleti parkban ez a második kereskedelmi egység, mely megkezdte tevékenységét. Pár héttel ezelőtt a Billa Plus nyílt meg. Közép-Burgenlandban egyébként a McDonald’s az első nemzetközi gyorsétterem-lánc, mely gyökeret vert. A Bezirksblatt információi szerint a megnyitón jelen volt Leonhard Schmeemann gazdaságért felelős tartományi tanácsos, Michael Trittinger, az étterem franchise-üzemeltetője, Johann Heisz, Felsőpulya polgármestere, Manfred Schmidt, Répcekőhalom-Dérföld polgármestere, valamint Ivica Serdarusic, a McDonald’s Austria pénzügyi igazgatója. Az új étteremmel mintegy 50 munkahelyet teremtettek.

The post Megnyílt az első McDonald’s Közép-Burgenlandban appeared first on Ikvahír.

eredeti link

Sulizsák program Sopronban

Példátlan szülői összefogásnak köszönhetően vesz részt a soproni Gárdonyi Géza Általános Iskola a sulizsák programban. A cél, hogy - egyesítve a szülői munkaközösség és az iskola támogatását - összegyűjtsék a már nem használt ruhaneműket, melyet egy cég elszállít, és újrahasznosít. A környezettudatosság mellett az iskola új játszóteréhez is hozzá tudnak járulni a befolyt összegből.

eredeti link

-->